Csodamanó Alapítvány

Csodamanó Alapítvány
Bankszámlaszám: 10103623-01810900-01003001
Adószám: 18015315-1-09
e-mail: info@csodamano.hu

2012. december 30., vasárnap

2013

Új év, új kezdet sok szempontból.


  • átköltözik ide a blogom, és a régi bejegyzéseimet megpróbálom ide feltölteni
  • Barbi januárban számtalan teszten fog átesni
     - január 25én felvételizik a Blissbe
     - kb 26 féle labor teszten fog keresztül esni, hogy végre kiderüljön, hogy milyen felszívódási zavarral küzd és most úgy érzem, hogy lesz eredménye is, mert van konkrét tipp és az irányba vizsgálódunk
     - elkezdődnek az előkészületek a Nasarov műtétre
  • Március 5én lesz a műtét, ha addigra sikerül összegyűjtenünk a 3.200 Eurót rá, majd 6 hét pihenés
  • A pihenő idő alatt szeretnénk 1 hetet Debrecenben tölteni, hogy végre kidumcsizhassam magam a barátaimmal és az ismerőseimmel, és nem utolsó sorban Sárikázhassak, Mannázhassak és Déneskézhessek
  • Májusra el kell döntenünk, hogy a műtét után milyen intenzív mozgásfejlesztésbe vágunk bele. Van több irány is, de sok minden függ az anyagi lehetőségektől. Én legszívesebben egy német központba mennék ki, ahol konkrétan ingerlik a mozgató pályákat. Ezt a terápiát a Doman Intézet is javasolja, sőt betanítja egy régebbi változatát. Ez most a legmodernebb dolog, ehhez nem kell a gyermek együttműködése. Közben nyomjuk tovább a lejtőzést,  meg a patterniget, meg még ki tudja mit....
  • Nyáron, ha minden igaz, akkor a tesóm Barbi harmadik fiú unokatesójával hazajön látogatóba és azt is tervezem, hogy kimegyünk újból látogatóba a külhonba szakadt barátaimhoz, és még sok sok Balatont
  • Szeptemberben valahol ovit kezdünk, valamint
  • még 2013ban szeretném ideszervezni Smita-val a vision therapy-t és Rosental doktor úrral a funkcionális neurológiát
  • ÉS fogadom, hogy most már tényleg aztán leszokom az édességről!!!! Kezeltetem magam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése